Az állatjólét monitoring rendszerének kiépítése

Image courtesy of bandrat at FreeDigitalPhotos.net

A Smart Farming nem csak a növénytermesztést érinti, hanem a teljes mezőgazdaságot, így magától értetődően az állattenyésztést is. Egy igen érdekes pályázati kiírást jelentetett meg a német agrártárca, melyben egy olyan monitoring rendszer kifejlesztését támogatja, mely megbízható módon dokumentálja az állatok közérzetét. A monitoring rendszer lefedi a termelés teljes folyamatát, azaz a születéstől a vágóhídig követni kell, hogy az állatok közérzete hogyan változik. A cél teljesen világos, hiszen az egészséges, jó közérzetű állat tartása nyilvánvalóan gazdaságosabb, jobban termel és az olyan ráfordítások is, mint pl. a gyógyszerek, jóval kisebbek. Persze a kérdést nem lehet pusztán ökonómiai szinten kezelni, hiszen az ember etikai felelőssége az állatok iránt alapvetően meghatározza kapcsolatunkat az állatjólléttel.
A monitoringrendszer kifejlesztése során fel kell térképezni azokat a paramétereket, melyek jól mérhetők és megbízhatóan utalnak az állatok közérzetére. Ezek a paraméterek állatfajonként eltérhetnek egymástól, sőt egy adott fajon belül is jelentős különbségek lehetnek mondjuk egy tej- vagy húshasznú szarvasmarha között. Az adatgyűjtést automatikusan a célnak megfelelő szenzorokkal lehet végezni, melyek lehetnek egyszerű lépésszámlálók, vagy mozgásérzékelők is. Valószínűleg olyan szenzorokra is szükség lesz, melyek bizonyos élettani paramétereket mérnek. A keletkező adatokat össze kell gyűjteni majd feldolgozni, hogy következtetéseket vonhassunk le, mind az egyes állatok, mind az egész állomány közérzetéről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .